Biográfia

Szemerédy Károly

Basszbariton

Felfelé ívelő pályája során egyre komolyabb szerepeket énekel, jelentős színpadokon, és számos elismerést tudhat magáénak.

Jó úton halad afelé, hogy a közeljövő egyik nagy csillagává váljon.

Budapesten született 1979-ben. Zenei tanulmányait tizenegy éves korában kezdte meg a budapesti Magyar Állami Operaház gyermekkórusában.

László Margit tanítványaként fejlődött tovább, majd 2005-ben Madridba költözött és hét éven át Spanyolországban élt. A Madridi Énekakadémián /Escuela Superior de Canto de Madrid/ szerzett diplomát. Madridban Manuel Cid volt az énekmestere. Énektechnikáját olyan jelentős mesterek kurzusain csiszolta, mint Teresa Berganza, Roberto Scandiuzzi vagy Raul Jimenez.

Hazáján kívül több nemzetközi énekversenyen szerepelt, első helyezést ért el a madridi Maestro Guererro Nemzetközi Énekversenyen, majd döntős volt a Hans Gabor Belvederen Bécsben.

2008-ban a kanadai Québecben, a világ legjelentősebb megmérettetésén, a Placido Domingo nevével fémjelzett Operalian harmadik helyezett lett, saját hangneme legjobbjaként.

A Madridi Operaházban /Teatro Real/ már igen fiatalon bemutatkozott, Boris Godunovval debütált Levitsky szerepében, majd Puccini Toscájában /Sciarrone/, az Elektraban /Ores tanítója/, a Sevillai Borbély /Don Basillio/, a Jenufában/ Starek, Andrea Chernierben Schmidt szerepében.

Énekelt a világ más tájain is, az amszterdami Concertgebouw-ban a Caterina Cornaro Andrea Cornaro-jaként majd ugyanitt később Orest-ként, az Elektrában. Valenciaban a Palau de les Artes színpadán a Salome-ben.

Varsóban a Teatr Wielki színpadán a Figaró házasságában énekelte nagy sikerrel Almaviva grófjának szerepét, valamint itt debütált a később Európa szerte sikerrel alakított Escamillo-ként a Carmenben, később a Tell Vilmos címszerepében is hallhatta a varsói közönség. Escamillio szerepét többek között Velencében a Teatro La Faneice-ben, majd Torinoban a Teatro di Regioban is énekelte.

Visszatért kezdeti sikerei helyszínére Madridba, ahol a Boris Godunov-ban Nikitich-ként lépett a közönség elé, később ezzel a szerepével a mücheni Staatsoper színpadára is eljutott. Lyonban /Opera de Lyon/ is bemutatkozott Janacek, A ravasz rókácska című operájában Harasta szerepében.

Kiemelkedő volt számára a Perui Operafesztiválon való szereplése, ahol a Tell Vilmos címszerepe hozott számára átütő sikert, a világhírű Juan Diego Florez partnereként.

2013-ban Mariborban lépett fel, egy különleges Il Trittico előadásban, A köpeny-ben Michele-t, valamint a Gianni Schicci-ben a címszerepet is Ő énekelte. Baszkföldön egy koncertsorozaton vett részt, Lyonban a Peter Grimes-ben énekelte, Swallow szerepét.

2014-ben az Antwerpeni Operaházban Richárd Strauss Elektrájában Orest szerepét játszotta, majd hazája közönsége előtt is bemutatkozott Szokolay Sándor Vérnász című operájának Leonárdójaként.

Ez az év jelentős elismerést hozott számára. Az Opera-Cittá di Mondovi díjat, az év feltörekvő fiatal tehetségeként vehette át.

Salamon királyként elismerésre méltóan debütált a Freiburgi Szinházban, majd a Magyar Állami Operaházban is énekelte ugyanezt a szerepet.

Hallhattuk az Opera Vlaanderen Antwerpenben Dr.Kolenaty szerepében a Vec Makropulosban és számos operában az Opera de Lyon-ban – Dvorak Rusalkájában, a Vízi ember szerepében. A Magyar Állami Operaházban fellépet Michele Puccini Il Tabarrojában, majd újra Escamillioként, később Jeletzkij szerepében Csajkovszkij Pikk Dámájában.

2016-ban az Armel Fesztiválon énekelte Bartók Kékszakállú Hercegét, majd 2017-ben debütált a Magyar Állami Operaházban.

A jelentős opera szerepek mellett a világ számos pontján vett részt fesztiválokon és adott koncertet, melyek között olyan híres helyszínek is szerepeltek, mint a Segoviai Fesztivál, a Granadai Nemzetközi Zene és Táncfesztivál, A Toledoi Nemezetközi Fesztivál, a San Sebastiani Operafesztivál, vagy legutóbb 2018-ban Salzburgban a Festspielen Captain és Adonis szerepét énekelte a The Bassarids operában.

Ugyanebben az évben a Brnoi Janaček fesztiválon (Opera Awards 2019. - Legjobb Fesztivál) a Markropulos ügyben Dr. Kolenaty szerepét énekelte.

A 2019-es évet Lyonban kezdte, Janáček Holtak háza című művében, Siskov szerepében. A produkció 2019. évi Opera Awards a Legjobb Új Produkció kategóriájának győztese lett.

2019-ben újra a Magyar Állami Operaház színpadán lépett fel a Köpenyben, mint Michele. Az Operaházzal vendégszerepelt Tel-Avivban a Sába Királynőjével (Salamon király).

A 2020-as évet a Theater an der Wienben kezdte, ahol az Egmont világpremierjét még be tudták mutatni (Macchiavell), ám a következő produkciót (Fidelio) a Covid miatt el kellett halasztani.